A Nagy Fal

A Nagy Fal

Essünk túl már a legelején a kötelező okoskodáson: a népszerű mondás alaptalan, a Nagy Fal ugyanis nem látható szabad szemmel az űrből.1 Ez persze semmit sem von le az értékéből, hiszen ezen a több ezer éves építményen sétálgatni ettől még páratlan érzés.

Tovább „A Nagy Fal”
Így utazok én

Így utazok én

Ahány ember, annyiféle módon képzeli el az utazást. Mivel nem egyszer kérdezték meg tőlem a sok utazás feltételezett pénzügyi vonzatával kapcsolatban, hogy mégis mikor nyertem a lottón, gondoltam eloszlatok néhány tévhitet a low budget utazással kapcsolatban.

Tovább „Így utazok én”
A Tiltott Város és környéke

A Tiltott Város és környéke

Kínai valutához jutni nem is olyan egyszerű, mivel egyrészt Kínán kívül baromi sokba kerül, országon belül pedig csak bankokban lehet intézni a váltást. A bankokban csak hétköznapokon és csakis korlátozott összegben lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást. Mivel jüan nélkül nem élet az élet Pekingben, ezért még a második nap elején beugrottam az egyik pénzintézetbe, ahol zéró nyelvtudással, Google Translate nélkül, de annál több szerencsével sikerült hozzájutnom némi valutához.

Tovább „A Tiltott Város és környéke”
Ázsia New Yorkja: Hongkong

Ázsia New Yorkja: Hongkong

A Bangkokban töltött napok után a küszöbön állt egy kis változatosság, aminek mértékét akkor még csak nem is sejtettem. Hongkongot talán úgy lehet a legjobban jellemezni, mintha egy szigetnyi nyugat lenne a Távol-Keleten. A különbség nem csak Bangkokkal szemben szembetűnő, hanem még az utam későbbi szakaszában megismert Pekinghez képest is.

Tovább „Ázsia New Yorkja: Hongkong”