Nem, nem gépeltem el a kontinens nevét, Bangkok thai neve eredetileg valóban Krung Thep, ami magyarul azt jelenti, hogy Angyalok városa. Erről fogok most újra pár sort írni, a luxus jegyében ezúttal ékezetekkel együtt.
Minden utazás első napjain érik az embert az úgynevezett kulturális sokkok, melynek kiváltó okai igen változatosak lehetnek. Kezdőknél sokszor már az is kiveri a biztosítékot, ha valahol hangosan beszélgetnek a buszon, tapasztaltabbak pedig már csak olyasmin lepődnek meg, hogy a világ másik felén nem barnítani, hanem épp ellenkezőleg, fehéríteni szeretnék az emberek a bőrüket.
Ezt onnan tudom, hogy a repülőről leszállva az első reklám, ami fogadott, bőrfehérítő készítményeket reklámozott. Mivel a télből érkeztem, ezért indulás előtt elmentem párszor szoláriumba annak érdekében, hogy ne égjek le túlzottan a tűző napsütés hatására. A jelek szerint ezzel most jól elrontottam az esélyem, hogy külsőleg a lehető legjobban megfeleljek a (helyi) kozmetikai ipar által megálmodott ideálnak. Na majd legközelebb.
Érkezés a hostelbe
Fehérítőkrém által okozott sokk ide vagy oda, a tervezett időben érkeztem meg Bangkokba, ahol a rekkenő hőséget két zsákkal is hősiesen túlélve jutottam el a hostelbe. Az öröm korai volt, ugyanis a hostel kiváló hostelworldös értékelései ellenére sajnos szigorúan vette a becsekkolásra alkalmas legkorábbi időpont betartását, így volt nagyjából négy órám semmittenni.
A hostel mellékhelységében gyorsan átöltöztem, majd úgy döntöttem, hogy az eredetileg tervezett SIM kártya beszerzést kicsit későbbre halasztom, mégse a legnagyobb napsütésben vágjak neki egy teljesen ismeretlen városnak. A terv az volt, hogy picit ledőlök a lobbyban található babzsákok egyikére, melyből természetesen az lett, hogy a négy óra csak úgy elsuhant, miközben furcsa, transz-szerű állapotban lebegtem az ébrenlét és az alvás közt. Mire magamhoz tértem, már bőven készen állt a szobám, ezért gyorsan bedobtam a cuccaim a hatágyas szobába, és nyakamba vettem a várost.
A Négy tigris piac visszatér
A recepciósok által ajánlott pláza valójában egy kaotikus, elrendezésében és a vásárlók tömegét tekintve erősen a kőbányai úti kínai piacra emlékeztető épület volt, ahol szintenként és szektoronként lehetett különböző portékákhoz jutni. A 4C például a negyedik emelet harmadik szárnyát takarta, ahol a mobilárusok helyezkedtek el. Mire megtaláltam, addigra természetesen már túl voltam a bugyi és zokni, a hamisított kameraobjektívek és a nem annyira eredeti Gucci és Prada táskák részlegén is.
A keresett szolgáltató boltjába betérve szembesültem először azzal a ténnyel, hogy a thai emberek nem igazán beszélnek nyelveket, így kézzel-lábbal mutogattam el az otthon kinézett tarifacsomag nevét, mire azt a megdöbbentő választ kaptam, hogy az sajnos elfogyott.
Hogy hogyan tud elfogyni egy szolgáltató hivatalos boltjából egy adott tarifacsomagú SIM kártya, arról lövésem sincs, viszont az eladó tanácsára körbenéztem a környező mobilos standokon. Bár ne tettem volna: gyakorlatilag minden egyes stand mögött állt egy leszólítólány, aki megszólított, és csak annyit kérdezett: „Hello-a siiiir… Samsung? iPhone? Noooo?”. Elég zavaró tud lenni egy idő után, ráadásul az a taktika sajnos nem vált be, hogy másfelé nézzek, ugyanis nem volt egyetlen olyan négyzetcentiméter sem, ahol ne álltak volna ilyen lányok. Hosszas keresés után majdnem feladtam a küldetést, de aztán
Megtaláltam a SIM kártyás nénit.
A SIM kártyás néni standja telefonszámokkal volt kiplakátolva, ahol jelentős felárral lehetett könnyen megjegyezhető, szerencsés számokat venni, illetve az eredeti ár alatt árulta a szerencsétlen számokat. Mivel az ázsiai kultúrákban a 4-es szám balszerencsét hoz, ezért olcsóbban lehetett ezekhez a számokhoz hozzájutni, míg a 888-8888-as számra valószínűleg a gatyája is rámehetett az előfizetőnek. Ennek oka, hogy a 8-as szám a 4-essel ellentétben jó szerencsét hoz.
Sajnos még a ránézésre mélyen ezoterikus néni sem tudott megfelelő kártyával szolgálni, úgyhogy elkezdtem sorra rákérdezni a standokanál. Mivel sem Samsung, sem iPhone telefonra nem volt szükségem, ezért az irányomba mutató érdeklődés hamar lelohadt, viszont egyes helyeken, ahol mégis árulták ezt a kártyát, jellemzően az eredeti ár háromszorosáért lettek volna csak hajlandóak eladni. Amikor megkérdeztem, hogy dehát miért adnék háromszor annyit érte, mint a hivatalos ára, akkor rendszerint az volt a válasz, hogy azért, mert van benne ingyen internet. Kösz, de pont ezért választottam ezt a csomagot. Az pedig, hogy végül sikerült csupán az eredeti ár másfélszeresére lealkudni az árát, őszinte örömmel töltött el.
A plázában még eltöltöttem egy kis időt, míg meglett a kijárat, cserébe viszont belefutottam egy turmixbárba, ahol mindenféle elképesztő kombinációban árulták az émelyítően édes italokat. Nyilván nem hagyhattam ki, ezért befektettem egy becslésem szerint ezres nagyságrendű kalóriát tartalmazó italba, ami tejből, vörös teából, gránátalma bogyókból és licsizseléből állt. Ezt megfejelték pár jégkockával, mielőtt lefóliázták, majd átdöfték egy vastag szívószállal, és kész is. Egészségemre!
Közlekedés a városban
Miután internet került a zsebembe, és még egy térképet is beszereztem, elindulhattam végre turistáskodni. Ekkor tűnt fel először igazán, hogy a thai közlekedési kultúra talán még a mexikóinál is ijesztőbb. Itt sem a gyalogosoknak szóló zöld lámpának, sem az aszfaltra festett zebráknak nincs valódi szabályozó erejük, ezek inkább amolyan ajánlásul szolgálnak a mellesleg balra tartó forgalom résztvevőinek.
Aki már járt pl. Londonban vagy Dublinban, azzal biztosan előfordult már, hogy miután elvileg körbenézett és lelépett az útra, hirtelen rádudáltak a másik irányból. Ja, hogy itt onnan jönnek a kocsik? Oké. Na ehhez adjuk hozzá azt, hogy sokszor kétszer négy sávos utakon kell átjutni, és gyakorlatilag nincs olyan, hogy a gyalogosnak elsőbbsége van. Ez még a járdákra is igaz, ugyanis a szinte folyamatos dugók miatt a motorosok rászoktak a járdán való közlekedésre. Az ezeket vezető sofőrök pedig ránézésre időnként csupán 14-16 évesek.
A gyaloglás helyett persze használhatjuk a tömegközlekedést is, így például a már korábban bemutatott kényelmes és modern SkyTrain illetve BTS gyorsvasutakat, és a már szintén emlegetett taxikat. A fentieknél még olcsóbban jöhetünk ki, ha a buszozást választjuk. Egy nagyjából fél órás buszos utazás 15 baht, aminek a díját a buszon utazó kalauz szedi be. Légkondi néha van, néha nincs, viszont az utazás komfortja összehasonlíthatatlan a perui tömegközlekedéssel, amihez képest Thaiföld igazi luxust nyújt.
Street food
Manapság gyakorlatilag nem lehet úgy gasztroblogokat olvasni, hogy ne találkozzunk legalább naponta egyszer a street food forradalom kifejezéssel. Ez alatt általában azt kell érteni, hogy végre Budapest utcáin is kezdenek megjelenni az utcai gurulós kocsikról meleg ételt kínáló árusok, kibővítve az eddig gyakorlatilag egyeduralkodó sültgesztenye- és hotdogkínálatot.
Ez különösen akkor praktikus, amikor az ember részegen botorkál haza, de valójában a nap bármelyik szakaszában jól tud esni egy pálcára felszúrt, szárított angolna, egy kis tányér phat thai, vagy akár fűszerezésében a KFC-t is lepipáló panírozott csirkeszárny. Jelenleg Budapesten hajnal 4 körül nem igazán van más választása az egyszeri partiarcnak, mint hogy egy jó zsíros gyrosszal, pizzával, ne adj’ Isten hamburgerrel fojtsa le az alkoholt.
Ezzel szemben Bangkokban a street food nem csak fent felsorolt melegételekből áll, hanem szeletelt, friss gyümölcsöt, frissen készült gyümölcsleveket és turmixokat, valamint az inzulinszintet pillanatok alatt egekbe lövő szörpöket is megvehetjük az utcai árusoktól. Ezek ára ráadásul olyan alacsony, hogy az ember észre sem veszi, hogy aznap már ötödször evett valamit valamivel. Hogy mit és mivel, az sokszor nem egyértelmű, mert a kínálatban néha egészen egzotikus dolgok (pl. pálcára tűzött skorpió) is megjelennek, de sokszor találkozni olyan gyümölccsel is, ami egész egyszerűen nem létezik itthon.
Városnézés az első éjszaka
Az első nap szinte teljesen elment az alvással/evéssel és a SIM kártya beszerzésével, de este azért még úgy gondoltam, hogy belefér egy kis séta. A kis sétából végül az lett, hogy elsétáltam a királyi palotához, ami bár Bangkok egyik fő turisztikai látványossága (a piros lámpás negyed mellett, természetesen), de nagyjából másfél órányira volt saját szállásomtól.
Sebaj, az ilyen nagyobb séták tökéletesek arra, hogy
- lefárasszák az embert az esti alváshoz jetlag esetén
- átfogó képet kapjunk a fő tájékozódási pontokról
- átvegyük egy kicsit a város ritmusát
Innen aztán taxival tértem haza, amit egy gyors vacsora, zuhany, majd alvás követett. Zuhany talán még soha nem esett olyan jól, mint ekkor,
még ha a hatása csak öt percig tartott is.
Folytatása következik
Mivel még mindig van mit írni Bangkokról, ezért hamarosan folyt. köv. Addig is itt van néhány kép az első napról:
