Utazás az Északi Fővárosba

Az ember egészen addig nincs tisztában azzal, hogy Hongkong a legkevésbé sem hasonlít Kína kontinentális területeire, míg a reptéren meg nem érkezik a konkrét járat beszállókapujához. Na de odáig el is kellett jutnom.

Kaland a hongkongi autópályán

Az előző post szokás szerint azzal zárult, hogy az indulás reggelén vettem a hátizsákom, majd elindultam az adott város repterére. A gép indulásáig kb. 3 órám volt, amiből maximum 1 órát szántam az utazásra (ami idefelé 40 perc volt), a maradék kettőt pedig a check-in intézésére. A tervem betonbiztosnak bizonyult egészen addig, míg a hongkongi autópályán történt baleset keresztül nem húzta a számításaimat, és a pályán megszokott 100km/h feletti sebesség helyett 20-30-al döcögtünk.

A hongkongi reptér (forrás: travelobservers.com)

Ilyenkor az átlagos utazó megijed, de engem nem ebből a fából faragtak. Hiszen odaérünk a párszáz méterre lévő balesethez, aztán már csapatunk is tovább, nem igaz?

Hát nem.

Kb. 10-15km hosszú dugó alakult ki a kétsávos, kerülőút nélküli autópályán, ami azt eredményezte, hogy még egy órával az indulás előtt is két szigetnyire voltunk a reptértől. Ekkorra már egyre idegesebben ugrált tekintetem a GPS, a hátizsákom és az autópályán tekergő sor között, és az elmémben megjelentek olyan gondolatok, hogy mégis hány havi fizetésembe fog kerülni ez a hiba, és hogy egyáltalán megérkezek-e Pekingbe az utazás fénypontjaként aposztrofált észak-koreai túra előzetes megbeszélésére, vagy egyből fordulhatok is vissza Thaiföld felé.

Egy idő után aztán annyira belemerültem a saját gondolataimba, hogy egyszercsak nyílt az ajtó, én pedig még mindig mozdulatlanul álltam a már negyed órája felcsatolt hátizsákokkal a busz ajtajában. Az órámra tekintve azonnal elöntött az adrenalin: még 45 perc volt indulásig. Aki nem tudná, a nemzetközi járatokon a check-in általában indulás előtt 2 órával nyílik és 40 perccel zárul. Ha tehát 5 perc alatt odaérek a pulthoz, épp nem áll senki a sorban, és még a csillagok is megfelelően állnak, akkor van esély arra, hogy elérem a gépet.

Ember szerintem még nem futott olyan keservesen, mint én a következő 5 percben a hátamra felvett 20 kilós és a hasamra eszkábált kis hátizsák közé beszorítva. Kb. a harmadik perc végére fogyott el az összes levegőm, és vesztettem el majdnem az egyensúlyom a kilengő zsákok és az agyamban fellépő oxigénhiány hatására. A delíriumos állapotban olyan ötletek suhantak át az agyamon, mint például a hasamon lévő táska eldobása futás közben, ami hát valljuk be, terrorvédelmi szempontból nem lett volna praktikus megoldás.

De a szenvedést végül siker koronázta, ugyanis az utolsó pillanatban, nagyjából 41-42 perccel indulás előtt már a check-in pultra dőlve kapkodtam a levegőt útlevéllel a kezemben, sikeresen feladtam a poggyászomat, majd pár perc hangos sípolással kísért kényszerpihenő után készen álltam arra, hogy elinduljak a beszállókapuk felé.

Szenvedéseim vége: a célvonal (forrás: upload.wikimedia.org)

Látogatás egy mini-nagykövetségen

Egy külföldi barátom állította fel azt az elméletet, miszerint a beszállókapuk pont olyanok, mint egy idegen ország nagykövetsége: ezen az apró, szuverén területen szinte kizárólag valamilyen szempontból idegen emberek tartoznak, akik az adott országra jellemző kultúrális és nyelvi jellemzőket demonstrálják. Magyar gépre vársz Franciaországban? Valaki rántott húst fog enni alufóliából. Svédországba tart a géped Budapestről? Élvezd a csendet és a fegyelmet. Ha pedig egy Kínába tartó járatra vársz, ne lepődj meg azon, ha már a beszállókapunál bőszen gurguláznak takonnyal utastársaid, miközben felük dohányt rág, másik felük pedig hangosan kiabál (értsd: beszélget) a mellette ülővel.

Miközben próbáltam magamba szívni a kínai kultúrát, itt volt az ideje pár praktikus dolog átgondolásának is. Hogyan fogok kapcsolatot tartani a külvilággal, ha sem a Google, sem a Facebook nem lesz elérhető Kínában? Honnan fogok valutát szerezni hétvégén, ha csak a bankok jogosultak pénzt váltani? Hogy fogok eljutni a hostelbe egy olyan városban, ahol a taxisok se angolul nem tudnak, se értelmezni egy térképet. Egyáltalán minek térképet vinni egy olyan országba, ahol igazából egy-egy közterületnek 3-4 neve is lehet?

A folytatásból kiderül.