A szerzőről

A blogot Keresztury Balázs, okleveles gazdasági informatikus írja. Munkaidőben szoftverfejlesztéssel  foglalkozik, de szabadidejében egyéb hobbijai mellett szívesen fedezi fel a világ más tájain élő kultúrák mindennapjait.

Az egész 2008-ban kezdődött, amikor negyedéves egyetemistaként elnyerte az Erasmus tanulmányi mobilitás ösztöndíjat, és egy szemeszter erejéig Svédország egyik kisvárosába, Jönköpingbe költözött. A korábban csak a környező országokat ismerő Balázs hirtelen felfedezte, hogy a világ sokkal nagyobb, mint azt korábban gondolta, ezért egyre többet és egyre „nehezebb” úticélokat választva utazott a világban.

Hamar észrevette, hogy az utazás egyáltalán nem drága dolog, ha az ember hajlandó elvárásait a becélzott árszínvonalhoz igazítani. Mivel a szerző nem csinál titkot abból, hogy két azonos alternatíva közül általában az olcsóbbat szokta választani, ezért utazásai során is jellemzően a budget opciókat részesíti előnyben.

Ennek köszönhetően kevés olyan élményről lehet itt olvasni, hogy „már megint nem érkezett meg időben a limuzinom a reptérre, ezért kénytelen voltam a prémium lounge-ban várni”, viszont annál több a „ma találtam egy kínai-perui éttermet, ahol az eddigi 300 forint helyett csak 250 ft egy tál rizseshús, és mégsem lettem rosszul tőle” típusú élmény.

A blog főleg ismerősök nyomására és részére jött létre, de vannak praktikus okai is: sokkal egyszerűbb egy központi helyen megosztani az élményeket és tanácsokat, mint mindenkinek egyenként beszámolni róla, ráadásul így mások is hasznos információhoz juthatnak jövőbeni utazásaik megtervezéséhez és szervezéséhez.

A szerzőt nagyban inspirálták Bede Márton (panamericana) és más útibloggerek élménybeszámolói.