A dzsungel

A dzsungel

Az előző esti minibuli ellenére egész frissen pattantam ki a dzsungeltúra reggelén az ágyból. Egy gyors rántottázás és a cuccaim elpakolása után lementem a lobbiba, ahol a két ausztrál és Magno már vártak rám. A két nappal korábbi eső miatt szétázott cuccaim a magas páratartalom miatt sajnos még mindig nem száradtak meg, ezért néhány ruhadarabot a korlátra kiteregetve indultam el abban a reményben, hogy még akkor is meglesznek, mire visszatérek. A recepción gyorsan kicsekkoltam, majd a többiekkel együtt elindultunk a kikötőbe.

Tovább “A dzsungel”

Iquitos belvárosa

Iquitos belvárosa

Iquitos az az állomás, ahová az ember leginkább csak akkor utazik, amikor az esőerdőt szeretné felfedezni magának. Ennek több oka is van: egyrészt az Amazonas-környéki őserdő legjobban megőrzött területe pont Perura, Iquitos környékére esik (a szigorú kormányzati szabályozás miatt), másrészt a település csak repülővel vagy hajóval közelíthető meg, ezért legyen akármilyen bájos maga a város, a legtöbb turista mégis csak az esőerdei kalandok miatt látogat el ide.

Tovább “Iquitos belvárosa”

Utazás Cusco-ból Iquitos-ba

Utazás Cusco-ból Iquitos-ba

A rövid, mindössze pár órás alvás után gyorsan összekaptam a cuccaim, és egy helyiek elől lenyúlt taxival elindultam Cusco reptere felé. A taxifogás talán az egyetlen terület, ahol bármely gringó egyértelmű helyzetelőnyben van a bennszülött peruiakkal szemben, de ennek árát persze többszörösen megfizeti az eleve hátrányos alkupozíciójából eredően. Cuscoval (végre?) elfogytak az utazásom földön megközelíthető célpontjai, ezért innentől kezdve relatív gyakran szálltam repülőre.

Tovább “Utazás Cusco-ból Iquitos-ba”

Machu Picchu

Machu Picchu

A Cuscoban tervezéssel eltöltött órák nem voltak hiába, mivel sikerült egy olyan útvonalat terveznem az elveszett városba, amely a turistáknak szánt 100$-200$ helyett kevesebb, mint a tizedéből megoldja az utazást. Normál esetben az ember Cuscoban felül a vonatra, és három óra múlva leszáll Aguas Calientes-ben, a Machu Picchu-hoz legközelebb eső lakott település vasútállomásán, de hát ez az opció egyrészt nem a hátizsákos utazók pénztárcájához és életfelfogásához lett kialakítva, másrészt amúgy is jobb szeretem a kalandosabb utakat.

Tovább “Machu Picchu”

Cusco

Cusco

Reggel 4-kor a hosszú(nak tűnő) buszozást követően megérkeztünk Cuscoba, a Peruba látogató turisták kettes számú célpontjába. Cusco önmagában is egy szép és turisták számára sok látnivalót tartogató város, azonban igazi vonzerejét a közelben található elveszett inka város, a Machu Picchu adja. Az elveszett városba csak pár nappal később érkeztem, ezért arról egy külön bejegyzésben írok majd.

Tovább “Cusco”

Amantaní és Taquile (a Titicaca tó szigetei)

Amantaní és Taquile (a Titicaca tó szigetei)

A bociszemű kamu-szigetlakókat hátunk mögött hagyva 3 óra hajózás után befutottunk Amantaníra, a tó nagyobbik részén fekvő szigetre. A szigetre érve már vártak a helyiek, ugyanis az egész túra lényege az volt, hogy egy helyi családnál leszünk elszállásolva egy éjszakát, akik ezalatt fogják a kezünket, megetetnek, segítenek használni a pottyantóst, stb.

Tovább “Amantaní és Taquile (a Titicaca tó szigetei)”

Puno és Uros

Puno és Uros

A Colca-túrát követően egy napot Arequipában töltöttem annak érdekében, hogy kipihenten érkezhessek meg a még Arequipánál (2400m) is magasabban fekvő Puno-ba. Puno a Titicaca tó öblében fekvő település, ami igazából a legtöbb utazó számára csak egy átmeneti szállás a városnál sokkal izgalmasabb szigetek meglátogatása előtt. A Titicaca tó egyébként a világ legmagasabban fekvő hajózható tava (3800 méteres magasságban terül el), aminek nagyobb része Peruhoz, kb. 40%-a pedig Bolíviához tartozik.

Tovább “Puno és Uros”

Colca-kanyon és Cruz del Condor

Colca-kanyon és Cruz del Condor

Arequipa vonzáskörezetében található az ide látogató turisták egyik kedvelt célpontja, egyesek szerint a világ legmélyebb hasadeka, a Colca-kanyon. 5 nap betegeskedés után valamiért úgy gondoltam, nem lesz túl megterhelő ennek megmászása, igy hát befizettem a túrára. A kirándulást a környék turisztikai gócpontjában, egy icipici faluban, Cabanacondeban kezdtük.

Tovább “Colca-kanyon és Cruz del Condor”

Arequipa

Arequipa

A Nazcából induló buszt majdnem lekéstem, miután a hostelben eltöltött mintegy 5 óra üresjárati várakozás után a taxis késve érkezett. A buszpályaudvaron szendvicsként (nagy táska hátul, kevésbé nagy elől) közlekedve próbáltam megtalálni a szokásos check in és baggage drop pontokat, de annak ellenére, hogy idáig mindig pár perc alatt végeztem a kötelező körökkel, az eddig szerzett rutin nem volt elég ahhoz, hogy az épp a wc-n trónoló, elvileg ilyen célokra tartott peruanot lerobbantsam a slozirol. Miután elvégezte a dolgát (mármint a biológiait) elvégezte azt is, amiért fizetik, így szinte a mozgó buszra felhajitva a csomagjaimat sikeresen elindultam Arequipába, a fehér városba.

Tovább “Arequipa”