Reggel 4-kor a hosszú(nak tűnő) buszozást követően megérkeztünk Cuscoba, a Peruba látogató turisták kettes számú célpontjába. Cusco önmagában is egy szép és turisták számára sok látnivalót tartogató város, azonban igazi vonzerejét a közelben található elveszett inka város, a Machu Picchu adja. Az elveszett városba csak pár nappal később érkeztem, ezért arról egy külön bejegyzésben írok majd.

Cuscot, az egykori inkák fővárosát félmillióan lakják és több hegy által alkotott völgyben, majdnem 3500 méter magasan található. Emiatt a legtöbb turista mielőtt a Machu Picchu felé venné az irányt (amely hasonló magasságban található) eltölt itt egy pár napot, hogy szokja a magasságot.

Cusco (forrás: http://tikaecological.com/)
Cusco (forrás: http://tikaecological.com/)

A városba érkezést követően már relatív otthonosan mozogtam az újabb perui nagyvárosban, ezért viszonylag gyorsan sikerült nem olyan drágán taxit fogni, ami elvitt a cuscoi Pariwana hostelbe. Azért említem meg kivetelesen a hostel nevét, mert ez az első alkalom, hogy egy hostellánc több hosteljét is kipróbáltam. Azt kell mondjam, hogy a cuscoi Pariwana sokkal rendezettebb és kényelmesebb, de egyben jóval nagyobb is, mint a limai párja. Az már csak hab a tortán, hogy annak ellenére, hogy elvileg csak délután 1-től lehetett volna becsekkolni, a recepciós adott egy ágyat fél 5-kor, ráadásul az első napi reggelit is grátiszba kaptam. Azon már meg sem lepődtem, hogy pont a Pariwana lánc PR felelősével aludtam egy szobában, aki az “edd meg, amit főztél” elvet követve simán egy 8 ágyas szobában szállt meg annak ellenére, hogy nyilván megkaphatta volna a legjobb szobát is ingyen. Vele beszélgettünk egy kicsit a perui vendéglátóiparról, aztán elindultam a főtér melletti kisebb térre, hogy részt vegyek a cuscoi Free Walking Tour-on. A normál esetben pár perces sétát negyed óra alatt sikerült csak megtennem, mert a városban éppen valami fesztivál volt, ezért a helyi gyerekek díszegyenruhában, kezükben dobokkal és különböző fúvós hangszerekkel vonultak végig a városon. Mondanom sem kell, hogy az utakon mindenki türelmes és megértő volt, ezért nem csak a csattogó hangszerek, hanem az autósok fülsüketítő dudálása miatt sem lehetett semmit sem hallani.

Free Walking Tour Cusco (forrás: http://emilyluxton.files.wordpress.com/)
Free Walking Tour Cusco (forrás: http://emilyluxton.files.wordpress.com/)

Városnézés túravezetővel, (majdnem) ingyen

Az ingyenes gyalogtúráknak általában az a lényege (legalábbis Európában), hogy kezdő (de a rutinosaknál sokkal lelkesebb) idegenvezetőkkel lehet körbejárni a város nevezetességeit, a túra végén pedig mindenki annyi borravalót ad, amennyit akar. Mivel ezeknek a túráknak a színvonala eléri (sokszor meg is haladja) a fizetősökét, ezért általában mindenki fizet is a végén. Ez a túra annyiban más volt, hogy mivel sok látnivaló elég magasan volt, ezért többször buszokkal szállítottak minket egyik helyről a másikra.

A már említett tourist trap megállók itt sem maradhattak el, így hát meglátogattunk egy luxus ruhaboltot, ahol valódi alpakából (és vicunából) szőtt ruhákat lehetett venni. A különbség tényleg tapintható volt, de aki esetleg ezek után sem tudta volna megkülönböztetni a valódi árukat a hamisaktól, azoknak a bolt tulajdonosa félórás előadásban magyarázta el, hogy mi a különbség a baby alpaca és a maybe alpaca termékek között. Mivel én a prémium és a smirgli WC papír közt sem igazán tudom megállapítani a különbséget, ezért számomra a legfőbb ismertetőjel a valódi termékek ára volt, ami mondjuk egy 10-20 sol-ba kerülő sapka helyett 100-as nagyságrendet jelentett. Mivel nem igazán volt szükségem júniusban valódi alpakából szőtt ruhákra (és a legtöbb ruhám amúgy sem az Andrássy útról származik), ezért elszopogattam az ajándék kokateát, majd elindultunk tova.

A kötelező látnivalók után a következő turistacsapda következett, egy hangszerbolt. A hangszerboltban egy öreg hangszerkészítő mester mutatta be a félkész hangszereket (ez mondjuk legalább érdekes volt számomra), majd eljátszotta pánsípon a lambada andante verzióját és egy 12 húros gitár-rokon hangszeren valami helyi népdalt. Mivel senkinél nem volt 1-2000 sol vásárolni, ezért innen is üres kézzel távoztunk. Utolsó állomásként a sokatmondó nevű Hostel Mirador (mirador = kilátó) teraszára érkeztünk, ahol egy ingyen pisco sour koktélt kaptunk, majd körbeadták a borravalós csöbröt.

Pisco sour (forrás: http://liquor.s3.amazonaws.com/ wp-content/uploads/2013/07/ pisco-sour-cocktail-recipe.jpg)
Pisco sour (forrás: http://liquor.s3.amazonaws.com)

Peruban nincs olyan, hogy valaki nem dolgozik

A várost járva több érdekes dologra lettem figyelmes, például majdnem minden turista bevásárolt a ronda perui kötöttáruból. Ez sokszor a 90-es évek NDK-hatását kölcsönzi Cusconak és a többi turistagócpontnak. A másik, hogy Peruban általában, de Cuscoban különösen sok a kamumunkások száma. A téren hokedlin ülő, láthatósági mellényes Claro-néniknek az a munkájuk, hogy a kezükbe nyomott pénzt a telefonod egyenlegére töltsék. Nem kell a legmodernebb okostelefonokra gondolni, valamekkora jutalék fejében a saját telefonjuk egyenlegének egy részét töltik át a tiedre Nokia 3210, vagy hasonló színvonalú telefonjaik segítségével. Míg Magyarországon jellemzően párezer forintokat töltünk fel egy alkalommal, ezeknél a néniknél az átlagos tranzakció S/.2-3 körül alakul.

Cobrador (forrás: http://www.atv.pe/actualidad/legal-83529)
Cobrador (forrás: http://www.atv.pe)

Lima óta írni akartam a cobradorok (kalauz? kikiáltó? nem tudom, hogy lehetne magyarra fordítani) mellett a másik buszos foglalkozásról, a főbb megállókban statisztikát író bácsiról. Egy ilyen bácsival beszélgetve tudtam meg, hogy buszonként 20 centimosért (~15 forint) felírják, hogy melyik “busztársaság” busza mikor haladt el előttük, majd ezzel a statisztikával történik valami. Hogy mi, arra nem tudott válaszolni, de amúgy is kétlem, hogy a FUTÁR rendszer perui verziója bármire is jó lenne. Az biztos, hogy ezen bácsik küldetéstudata még az amerikai katonákénál is nagyobb. Ha másra nem is, arra nagyon jók, hogy egy kis borravalóért segítsenek kiigazodni a helyi tömegközlekedési buszok rendszerében.

Minden másra ott a MasterCard

A Cuscoban töltött utolsó nap az elintézendő dolgok pipálásával telt: kimosattam a ruháimat, elmentem a postára, és megszerveztem az utamat Machu Picchuba. Mivel nem szerettem volna egy két és fél órás vonatutazásért ~25.000 forintot fizetni, ezért bár sok nyomozást igényelt, végül megoldottam az egészet 2.000 forintból. Az utazás mellett még a belépő volt egy súlyosabb összeg (kb. S/.150), amit ráadásul online csak VISA kártyával lehetett fizetni, MasterCarddal sajnos nem (“minden másra ott a MasterCard”). Végül egy egy órás bolyongást követően az interneten lefoglalt kódom segítségével a perui MÁV egyik irodájában sikerült kifizetnem a foglalást. A perui bürökrácia egyébként messze földön híres, de erről leginkább a házasodni vágyó, az autót és a legális üzleteket üzemeltető peruiak tudnának beszámolni.

Mivel a Machu Picchuból való visszatérést követően egy új cuscoi hostelben fogok megszállni egy éjszakát, ezért még az este átvittem a nagyobbik csomagomat az új hostelbe, majd egy útközben felfedezett pizzázóban vacsoráztam meg. Erre a helyre egyébként később többször visszatértem, mert kb 500 forintért adtak előételnek fűszeres pirított kenyeret chicha morada-val és egy kb 15 centis, kemencében sütött pizzát. Azóta is hiányzik.

Chicha morada (forrás: http://www.culturaperuana.com.br/wp-content/uploads/2011/08/chicha20morada2012.jpg)
Chicha morada (forrás: http://www.culturaperuana.com.br)