A Bangkokban töltött napok után a küszöbön állt egy kis változatosság, aminek mértékét akkor még csak nem is sejtettem. Hongkongot talán úgy lehet a legjobban jellemezni, mintha egy szigetnyi nyugat lenne a Távol-Keleten. A különbség nem csak Bangkokkal szemben szembetűnő, hanem még az utam későbbi szakaszában megismert Pekinghez képest is.
Egy falat brit kultúra Kínában
De mitől ennyire más Hongkong? A legfontosabb tudnivaló erről a Kínától több-kevésbé függetlenül üzemelő városállamról, hogy több, mint 100 éven keresztül, egészen 1997-ig része volt a Brit Birodalomnak, amit az első ópiumháború (számukra) szerencsétlen kimenetelének, majd az első világháború japán megszállásának köszönhetett. Bár a lakosság túlnyomó része mindig is kínai volt, a kulturális különbségek Hongkong és Kína további területei közt még ma is letagadhatatlanok.
A gyarmati múlt jelei azonban nem csak a kultúrális különbségekben merülnek ki. Az utakon balos közlekedés van, létezik (működő) utastájékoztató rendszer a tömegközlekedésben, az utakon mindenki betartja a szabályokat és szinte minden feliratot angolul is kihelyeznek. Ez utóbbi tény az egyszeri turista dolgát hihetetlenül megkönnyíti, de a szervezettség, a tisztaság és a nemzetközi miliő még a legkeményebb utazó arcára is a megkönnyebbülés összetéveszthetetlen mosolyát csalja. Bár a város már-már a lakhatatlanságig zsúfolt (a világ egyik legsűrübben lakott városáról beszélünk), egyáltalán nem hatja át az Ázsia más területeire oly jellemző őskáosz.
A fentieken kívül azt is érdemes tudni erről a hétmilliós nagyvárosról, hogy a Makaóéhoz hasonló speciális jogainak köszönhetően Kínától szinte teljesen független kül- és belpolitikát folytathat. Ennek eredménye többek közt, hogy Kínával ellentétben Hongkongba vízum nélkül is utazhatunk. Az ide látogató számára az is fontos információ lehet, hogy Hongkongban nincs internetes cenzúra, így VPN és egyéb trükkök alkalmazása nélkül használhatjuk a megszokott Google és Facebook szolgáltatásokat is.
Egy szó, mint száz: Hongkong egy egészen különleges, semmihez sem hasonlítható része Kínának.
Utazás
A bangkoki Suvarnabhumi reptérről induló járat az ígéretek szerint mintegy három óra alatt teljesíti a Bangkok-Hongkong távot. Ezt tartottuk is, ráadásul a légitársaság jóvoltából mellém ültetett skót expat ideális alany volt a hongkongi élet mindennapjainak megismeréséhez.
Beszélgetésünk során megtudtam tőle, hogy Hongkongban nem csak hihetetlenül változatos gasztronómia van, de az emberek meglepően kultúráltak és hogy a nemzetközi légkörnek köszönhetően várhatóan nagyon jól fogom magam érezni. Egy külföldre települt embertől az ilyen jellegű információkat alapesetben egy csipet kétkedéssel szoktam kezelni, de már a repülés hangulata is arra engedett következtetni, hogy itt szó sincs semmiféle túlzásról.
Az első benyomások
Leszállást követően rögtön elsétáltam a buszállomásra, ahol a pénztáros néni tökéletes angolsággal tájékoztatott a tudnivalókról, pl. arról, hogy nem fogadnak el bankkártyát a bérlet vásárlásakor. Hoppá. Szerencsére a korábban átváltott valuta pont elég volt egy Octopus (vö. Oyster) kártyára és az arra rátöltött egy utazásnyi egységre.
A busz kb. egy óra alatt vitt be a városközpontba, ami alatt bőven volt időm olyasmiken elmélkedni, hogy vajon az út mentén fel-feltűnő hajókonténerek egy sok-sok pozitív értékeléssel rendelkező eBay eladó egydolláros kacatjaival vagy éppen a legújabb iPhone hamisítványaival van-e tele. Bármennyire is szerettem volna, erre a kérdésre sajnos soha nem kaptam választ.
Szállásom a Kaulung félszigeten volt, amit a Hongkong szigethez képest egy kicsit később csatoltak a Brit Birodalomhoz, de mégis ezen a félszigeten alakult ki a helyi turista- és éjszakai élet központja. Maga a hostel egy felhőkarcoló 15. emeletén volt, aminek nevetségesen apró mérete ellenére úgy gondolom, hogy ez volt az egyik legjobb szállásom ázsiai utam során.
Élet Hongkongban
A hostel természetesen nem foglalta el az egész felhőkarcolót, hanem tipikus hongkongi toronyépülethez méltón alsó szintjén üzlethelységeknek, további szintjein pedig üzlet- és lakóhelységeknek adott otthont. Maga a hostel egyébként összesen 3-4 szintre terjedt ki, ezeken a szinteken a normál szobák mellett voltak speciális funkciókat ellátó helységek is: az egyik szinten vadiúj iMac-eken lehetett internetezni, a másikon masszázságy volt, a harmadikon pedig olvasóhelységet alakítottak ki.
Hongkong zsúfoltságából adadóan egyébként itt nem szabad meglepődni azon sem, ha a méregdrága, de apró lakásod szomszédságába egyszercsak egy fodrászat kerül, feletted pedig egy egyik napról a másikra Sony (vagy éppen Sonny) márkakereskedés nyílik.
Az érkezést követően szokás szerint bemutatkoztunk a recepcióssal, aki feltűnően jófej volt (elvégre kanadai), és a szokásos tudnivalókon kívül rengeteg egyéb hasznos információval is ellátott. Ennek köszönhetően villámgyorsan elintéztem a valutaváltást, szereztem karcvédő fóliát az új fényképezőmhöz (végre…), majd elindultam felfedezni a várost.
Első utam egy plázába vezetett, ami egy felhőkarcoló alsó három szintjén volt kialakítva, ennek ellenére semmiben sem különbözött egy budapesti bevásárlóközpont elrendezésétől. Egy (jelentős) eltérés mégis akadt, ugyanis itt egy egész szintet dedikáltak az étkezésnek. Az éhes vendég a fal mentén kiépített bódéknál válogathatta össze magának komplett étkezését több különböző tájegység gasztronómiájának kínálatából.
Egy komplett menüt kb. 30-40 HKD leszurkolásával lehetett megvásárolni, ami az ottani árszívonalat figyelembe véve nagyon kedvező árnak tekinthető. A választást megkönnyítette, hogy minden ételnek kiírták a nevét angolul is, illetve műanyagból le voltak modellezve még a legjelentéktelenebb fogások is.
Miután telezabáltam magam, orientálódtam még kicsit a környéken, illetve benéztem egy tipikus kínai piacra (pont olyan, mint régebben a Kőbányai úti volt), ami miatt persze lemaradtam a fényshowról. A fényshow-t szerencsére minden este 9 órakor meg lehetett tekinteni az öbölben, de mondanom sem kell, hogy végül egyik nap sem jutottam el ide. A felfedezést követően hazamentem, ahol megismertem az aktuális lakótársamat, egy épp szabadságát töltő ausztrál börtönőrt.
Miután kibeszéltük, hogy milyen is napi 10-12 órát életfogytigra ítélt bűnözőkkel tölteni, megállapodtunk abban, hogy alkalomadtán megnézzük magunknak Hongkong híres lóversenypályáját. Mivel ugyanez a program a hostel szervezésében is elérhető volt, ezért abban maradtunk, hogy majd a többiekkel együtt fogunk ellátogatni oda két nappal később.
Fenn a Gellért-hegyen
Másnap nagy tervekkel keltem, ugyanis Hongkong öböl-szerű földrajza révén könnyen megközelíthető a közeli hegytetőre épített kilátó, ahonnan az egész várost tökéletesen be lehet látni.
A Victoria Peak megközelítésére az ember normál esetben az aranyáron mért nosztalgiavillamost használja, de alternatív opcióként fel lehet ugrani a menetrendszerű buszra, ami szintén ott van fél óra alatt, és még a turisták tömegétől is mentes. Döntésem helyesnek bizonyult, ugyanis körülbelül 10 percem volt, mielőtt leszállt volna a mindent elborító tejfehér köd.
A Victoria Peaket úgy érdemes elképzelni, mint a budapesti a Gellért-hegyet: könnyen megmászható zöld domb, ahová az emberek szívesen járnak kutyát sétáltatni, vagy túrázni egyet a családdal. Bangkok és Hongkong zsúfoltsága után egészen mámorító volt a budai életérzés, amit még a városi panoráma komplett hiánya sem tudott elrontani. Amúgy is, mire leszállt az este, Hongkong felhőkarcolójának a fényei végre láthatóvá váltak a hegyről is, lehetővé téve pár szép fotó elkészítését.
Egy jó kávé és vacsora elfogyasztását követően visszatértem a szállásra, ahol alvás előtt még sikeresen megírtam egy blogbejegyzést az egyik kínai billentyűzetes Mac-en. Miután ez sikerült, úgy éreztem, hogy az életben már nincs számomra lehetetlen.
Kötelező látnivalók napja
Utolsó teljes napomat tipikus turistás bóklászással töltöttem. Megnéztem Hongkong főbb látványosságait (a köztéri mozgólépcsőket, kínai templomokat és társait), majd természetesen elkapott egy, vélhetően a brit gyarmati időkből ittmaradt random zuhé. A hostelben gyors ruhacsere után átlifteztem a recepcióra, ahol már mindenki készen állt a lóversenyre.
A lovihoz villamossal tudtunk eljutni, ami Hongkongban a londoni buszokhoz hasonlóan szintén emeletes kialakítása. Meglepő módon a belépés ingyen volt, és még így is egészen jó helyről tudtunk szurkolni a lovaknak. Jó magyar szokás szerint előtte feltankoltunk pár doboz sörrel, amit hátizsákban becsempésztünk a stadionba. Börtönőr lakótársam elmondása szerint még fogadott is valamire, bár azt ő sem tudta megmondani, hogy mire. Sokáig szurkolt valakinek, majd zavarodott mosollyal megállapította, hogy nem tudja, nyert-e.
A késő estébe nyúló kimaradás miatt az indulás reggelén egy kis késéssel sikerült csak elindulnom a reptérre, ami miatt a Pekingbe tartó gépről úgy tűnt, le fogok maradni. Hogy végül hogyan jutottam el Kína fővárosába, az a következő részből kiderül.
