Látogatás a Mennyei Béke terére

Az első éjszaka nem sikerült kifejezetten pihentetőre, ugyanis a hostel minden jel szerint az első ott töltött éjszakám hajnalát találta a leginkább alkalmasnak arra, hogy megkezdje a szomszéd szoba felújítását. A szobatársak ugyan osztoztak a fájdalmamban, mégis én voltam egyedül az, aki lement reklamálni az eset miatt. Bár az első éjszaka árát nem sikerült kiverni a tulajokból, legalább a hátralévő napokért kifizetett előleget visszaadták. Ezt akkor még annyira nem tartottam nagy sikernek, de a később jobban megismert kínai mentalitás fényében ez a véleményem markánsan megváltozott.

Az említett szobatársak közül az egyik egyébként azért repült az USA keleti partjáról a világ (szó szerint) másik felére, mert összegyűlt egy csomó ajándék mérföldje, amit csak pár napja volt ellőnni. Lehet, hogy én vagyok túl kényelmes, de számomra annyira nem tűnik túl jó dealnek 2 teljes napot utazással tölteni 3 nap turistáskodásért cserébe a Távol-Keleten, azon belül is egy olyan városban, ahol a teljes mértékben kiszámíthatatlan szmogviszonyok miatt teljes mértékben lutri, hogy egy szürke kipuffogó-felhőben vagy egy szépen ragyogó ősi városban tölthetjük el azt a néhány napot.

Költözés a hutongba

Mivel a reklamációt követően kvázi kidobtak a hostelből, ezért az első reggelem költözködéssel telt. Mivel összesen 7 napom volt Pekingben (5 Észak-Korea előtt, 2 utána), ezért eleve több hostelbe foglaltam szállást, így a feladatom mindössze annyi volt, hogy valahogy jussak el a következőbe. A célhoz ugyan volt egy címem, de mint tudjuk, ez Pekingben nem sokat ér.

A hostelt végül egy teljes óra csavargást követően találtam meg. Bár tudtam előre, hogy a választott hostel azért különleges, mert egy hutong területén van, azt még sajnos nem tudtam akkor, hogy mi is az a hutong.

Nos, elég hamar kiderült számomra, hogy ez a fogalom a klasszikus sikátor-szerű elrendezésbe csoportosuló minivárosokat takarja, ahol a tájékozódás minden eddiginél nehézkesebb. Szerencsére a hostel a foglalás visszaigazolásakor fényképes útvonaltervet küldött, aminek köszönhetően sokkal könnyebb dolgom volt, mint nélküle lett volna. Az ilyet amúgy is szeretem, de egy sikátorvárosban ez kifejezetten életmentő tud lenni.

Némi Counter-Strike jellegű terepbejárást követően megtaláltam a szállásomat, ami egy nagyon ízléses, futónövényekkel gazdagon benőtt, belső udvarral rendelkező klasszikus kínai bútorokkal és relikviákkal berendezett hostel volt.

A hostel vezetője a vendéglátóipar többi résztvevőihez hasonlóan választott magának egy nemzetközi nevet, őt például Rick-nek lehetett szólítani. Azonnal eszembe is jutott Kőhalmi egyik fellépése, ahol a Magyarországon magyarul tanuló kínai diákok névválasztási szokásairól beszélt, megosztva a közönséggel a tényt, hogy ezek a tanoncok valamiért nagyon szeretik a valószínűtlenül elavult magyar neveket, ennek megfelelően rengeteg Rozália és Ödön van köztük.

Mindenesetre Rick egy középkorú, közepesen szigorú kínai figura volt, aki igazi családi bizniszként kezelte a vállalkozást, így az ott tartózkodásom ideje alatt volt szerencsém megismerni lányát és feleségét is. Rick az igényeket nagyszerűen felmérve még érkezéskor kezembe nyomott egy előre elkészített egy A4-es papírt, amelyen a javasolt látnivalók mellett egy másik lista is szerepelt az általuk javasolt éttermekkel.

Dörzsöltebb utazók fejében ilyenkor azonnal felgyullad egy piros figyelmeztető lámpa, mivel ezek az ajánlók jellemzően úgy készülnek, hogy az kerül bele, aki a legtöbbet tejeli a hostel tulajának. Itt azonban erről szó sem volt, a helyeket bejárva saját magam győződhettem meg arról, hogy mennyire különleges és mégis elérhető áru az itteni gasztronómia, főleg akkor, ha az embernek van egy hiteles tanácsadója.

Aki járt már külföldön étteremben (és most nem az all inclusive ellátást nyújtó szállodák menzáira gondolok), az nagyon jól tudja, hogy rettentő sok munkával jár jó éttermet találni egy számunkra ismeretlen helyen. Manapság már a TripAdvisoron népszerű helyekre sem érdemes menni, mert vagy felmentek az áraik a népszerűséggel párhuzamosan (vagy éppen exponenciálisan), vagy a minőség csökkent drasztikusan a rájuk zúduló vendégek tömege miatt. Azt gondolom, hogy már önmagában emiatt a lista miatt megérte ebben a hostelben megszállni.

Az érkezést követő gyors orientáció után ledobtam a hátizsákomat, megbeszéltem az aznapra javasolt látnivalókat Rick-kel, majd elindultam a belváros egyik ikonikus helyszínére: a Tiananmen térre.

A Tiananmen tér véres kövei

Kínáról az egyik első benyomásom eleve az volt, hogy hatalmas terei vannak, de a Tiananmen tér (magyarul Mennyei Béke tere) és annak környéke még az előzetes várakozásaimat is felülmúlta. Ugyan a tér éppen zárva volt egy meg nem nevezett, de kellőképpen fontos politikus látogatása miatt, azért egy fél órás sorban állást és fémkereső kapus kutatást követően be lehetett jutni a zónába.

Maga a tér nem különösebben szép és nem is nyújt semmiféle különleges szórakozási lehetőséget, viszont annál több történelem zajlott ezeken a köveken. A médiában az évfordulók alkalmával rendszeresen lehet olvasni az 1989-es Tiananmen téri vérengzésről, de a történelemmel foglalkozó blogok is részletes elemzéssel és fotókkal emlékeznek a történtekre.

Bár Magyarországon sem példa nélküli az, hogy a kommunista hatalom a tömegbe lőve próbál feloszlatni egy békés tüntetést^​1​, a kínaiaknál egészen aljas módon a hadsereg elvágta a menekülési útvonalakat mielőtt a fegyvertelen tömegre támadt volna, így ölve meg válogatás nélkül és a menekülés lehetőségétől megfosztva nagyjából 2000 férfit és nőt.^​2​

Érdekességként jegyzem meg, hogy 2017 májusában Magyarország kormányfője ugyanezen téren koszorúzta meg a kommunizmus hőseire emlékező Népi Hősők emlékművet. Az említett kormányfő az incidens idején mellesleg a Magyarországon épp szárnyait bontogató rendszerváltás híve és a kelet-európai kommunista elnyomás egyik leghangosabb kritikusa volt.^​3​

A post illusztrálásához a The Atlantic nagyszerű gyűjtéséből válogattam pár képet.^​4​