A gép indulása előtt nem sokat sikerült aludni a későn elkezdett pakolás miatt. Mivel a gép reggel 6:10-kor indult, és kivételesen nem szerettem volna megkockáztani azt, hogy lemaradok a gépről, ezért már 3:30-kor elindultunk a reptérre.
A check-int még otthon elintéztem, ezért rögtön beállhattam a gyors sorba. Miután ledobtam a csomagokat, felmentem a SkyCourtba, ahol szerettem volna valamit venni Judit barátainak, akikkel elvileg Limában fogok összefutni. Mindeképp szerettem volna valami kis ajándékot hozni nekik Magyarországról, de nem igazán volt ötletem, hogy minek örülne egy perui, aki még sosem járt Magyarországon, de mégis Magyarországot képviseli.
Pirospaprikát mégsem hozhattam, mivel azt eredetileg is a spanyolok terjesztették el, így valószínűleg bevitték az új világba is. Ha csak nem épp onnan származik. A szenvedés vége az lett, hogy vettem sport szeletet és konyakos meggyet, mert legjobb tudomásom szerint ezek legalább kissé magyarosak, és nem romlanak meg a repülőúton. Ezeket még egy Tescoban sikerült megvenni, de a SkyCourtban sétálgatva már elég olcsójánosnak éreztem magam, hogy mindössze ennyivel akarom kiszúrni ezeknek az embereknek a szemét, ezért majdnem vettem egy doboz méregdrága Szamos marcipánt a terminálban. Mivel egészen addig nem kaptam választ a peruiaktól (hogy egyáltalán rám érnek-e), ezért végül úgy döntöttem, hogy nem veszem meg.
Spoiler: végül megbántam ezt a döntésemet.
Amszterdami kalandok
A repülőúton sok esemény nem történt. Az Amszterdamba tartó járaton egy idős pennsylvaniai földrajz- és töritanár meleltt ültem, aki rengeteget beszélt európai és egyéb kalandozásairól. Kiderült az is, hogy Prágában szálltak le, ahol hajóra szálltak, és így érkeztek meg Budapestre. Ahhoz képest, hogy mind a férfi, mind a felesége 80 körül volt, megdöbbentően fittek voltak mentálisan és fizikálisan is. A sok beszélgetés miatt nem sikerült kiegészíteni a még hiányzó kb. 6 óra alvóidőmet, de legalább ráhangolt az élmény az utazásra.
Amszterdamban 4 órám volt az átszállásra, ami alatt végül beutaztam a belvárosba csak azért, hogy rájöjjek már nem tudok olyan jól tájékozódni a holland fővárosban, mint annak idején. A vonatozást és a security checkhez szükséges időt levonva csak egy órám maradt Amszterdamra, amit végül azzal töltöttem, hogy kétségbeesetten próbáltam Stroopwafel-t szerezni a limai haveroknak, viszont egészen megdöbbentő módon sehol nem fogadták el a Mastercardomat. Valószínűleg a magas jutalék lehetett ennek az oka. Bár szinte minden üzletben van terminál, kizárólag elektronikus debit kártyákkal lehet fizetni. Éljen a Mastercard World!
Amszterdamból a pályaudvarra ismét vonatozni szerettem volna (többek közt azért, mert már megvolt a visszafele tartó jegyem is), viszont a vonat, amire felszálltam nem indult. A holland modern nép, ezért a hangosbemondóban bemondták ennek az okát és hogy mi a teendő. Hollandul. A helyi kalauzokat kérdezgetve egészen magyaros viszonyokba botlottam, mert érdekes módon sem angolul, sem németül nem beszéltek. Ami meglepő, hiszen a legenda szerint a holland nyelv a részeg angol matrózok német lányokkal történő csajozása során keletkezett. Szerencsére összesen csak eddig tartott a magyaros szál a történetben, ezt követően 15 perc alatt átirányítottak egy másik vonatot, amire ingyen fel lehetett szállni, és megállt a holland Ferihegyen is.
Mint kiderült nem kellett volna annyira sietni a visszafele úttal, ugyanis a security check Amszterdamban nem a terminálba való belépéskor történik, hanem közvetlenül boarding előtt. Ez egyrészt azt jelenti, hogy egyrészt senki nem marad le a gépéről azért, mert a terminál bejáratánál lévő biztonsági ellenőrzésen ragadt, másrészt pedig azt is, hogy a járat párszáz utasát mindösszesen egy röntgengéppel és egy testszkennerrel ellenőrzik. Természetesen ismét kiválasztott a gép random tapizásra (pedig nem is vagyok muszlim), de ezt követően sima volt az út felszállásig.
Időzónákon át
A gépen egy nagyon zsidó családdal ültem egy sorban, akik nem igazán beszéltek semmilyen nyelvet és két kisebb gyerekkel voltak. Kicsit féltem attól, hogy a repülés során a gyerekek bőgni fognak, ezért nem fogok tudni aludni, de mint később kiderült, nem ez volt a legnagyobb szívás az úton. Az előttem ülő amerikai férfi már a 0. percben teljes mértékben hátraküldte az ülést (pedig neki drágább széke volt, ami előtt volt kb. 3 méter hely a lábának), én pedig a folyosó mellett ültem, ahogy a stewardessek folyton felébresztettek, mikor elmentek mellettem. Így az út fennmaradó részét különös, félig alvó-félig éber állapotban töltöttem, ami nem igazán elégítette ki az alvással szembeni igényeimet.
A repülőútra ismét kosher kaját kértem, mivel nincs benne semmi örültség (nem vega meg gluténmentes, etc), viszont a gyerekek után rögtön ezt szolgálják fel, és egyszerre csak egyet melegítenek meg, így nem fordulhat elő, hogy a kemence szélén lévő kaja szétégett, a kemence közepén lévő pedig hideg maradt. Ez azzal is járt, hogy a velem egy sorban ülő kipás és göndör pajeszos apuka egy jelentőségteljes pillantással jelezte összetartozásunkat, a kaját követő bor- és tejeskávé elfogyasztásakor viszont az egész család csalódott tekintetével kellett szembesülnöm. Ha még azt is tudnák, hogy miért kértem kosher kaját, talán még egy átkot is rámszórtak volna.
Az út alatt megnéztem holland felirattal a Family Guy, a How I Met Your Mother és a Friends egy-egy régebbi epizódját, valamint megtekinthettem a csodálatos legós filmet is. Annak ellenére, hogy az IMDB-n 8 körüli pontot kapott, nem igazán érte meg megnézni, még repülőn sem.
Taxi, caballero?
A leszállást követően már másfél napi alvás megvonásával küszködtem, de kihúztam magam, elővettem a korábban Mexikóban tökélyre fejlesztett alkudozási skillemet és megpróbáltam olyan taxit találni, ami nem nevetségesen drága, és lehetőség szerint az összes szervem és pénzem birtokában távozok belőle. A nyilvánvalóan gringó fejem miatt a támadó taxishordák 40$-ért akartak bevinni a városba, ami a normál S/.35-40 mellet kb háromszoros árat jelent. Az egyik megszánhatott, mert hajlandó lett volna 25$-ra leengedni az árat, ami még mindig rengeteg volt. Egy elég shady figura végül belement a S/.40-ba, de egy rendőr elzavarta. Amikor kérdeztem, miért tette ezt, ingerülten engem is elzavart. Nem túl jó első benyomás Limáról, dehát Dél-Amerikában előfordul az ilyesmi. Miután leráztam magamról a szerencsevadász taxisokat, megkeresett az eredetileg kiválasztott taxis, és végül ő vitt el a hostelig.
A kb. 1 órás útból 20 percet azzal töltöttünk, hogy megkaptam a fejmosást, hogy milyen gáz, hogy nem bíznak a külföldiek a taxisokban, pedig ők tisztességes emberek, és ez milyen bántó számukra. A gringók számára pedig valószínűleg az bántó, amikor kirabolják és megerőszakolják őket, de ezt a véleményemet végül megtartottam magamnak. Az egy órás intenzív spanyol frissítő lecke alatt megtudtam, hogy a taxis Peru 5 professzionális nemzetközi boxbírája közül az egyik, aki egyébként gyakran jár Mexikóban, és őt is kirabolták már az ottaniak. Azt is tőle tudtam meg, hogy a limai lányokkal háromszor kell randizni, mielőtt bármi történhet, viszont Iquitosban gringóként azonnal nyert ügye van az embernek. Ja, és használjak gumit. Köszi.
A taxizás után becheckoltam a hostelbe. A hostel jó választás volt, központi helyen van, relatív tiszta és a tetőn lévő partyteraszon elég könnyű ismerkedni. A szobában van konnektor, kis polc a falra szögelve minden ágy mellett (ezzel lehet jó kis rejtélyes sebeket szerezni az éjszaka folyamán) és a recepciósok egy része is kedves a vendégekkel. Mivel eddigre már nagyon álmos voltam, ezért csak egy gyors, de elég drága cevichére ugrottam ki a városba, majd nyugovóra tértem.
