Nasca

Paracast elhagyva egy rövid, 4 órás buszozás után megérkeztem Nasca-ba. Ez a város Paracashoz hasonlóan nem büszkélkedhet túl sok látnivalóval, a legtöbb turista egyedül a Nasca-vonalak miatt látogatja meg a várost (és talán azért, mert útba esik Arequipa és Cuzco felé). Mivel késő este érkeztem, és Nasca nem épp a legbiztonságosabb városok egyike, ezért a hostel által bérelt taxis ingyen és bérmentve elfuvarozott a hostelig.

Egészen felüdítő érzés volt úgy megérkezni egy újabb városba, hogy nem kellett a taxisokkal küzdeni. Ez persze nem jelenti azt, hogy út közben a taxis nem akart rámsózni szervezett túrákat. Mivel nagyjából képben voltam az árakkal, ezért nem restelltem 90$ helyett 70$-t mondani a hostel által szervezett repülésre, amire a taxis telefonált egyet, majd közölte, hogy ennyiért ő nem tud segíteni. Azért megadta a számát, hogy ha esetleg nyakamba akarnám venni a várost, akkor őt hívjam.

Tipikus perui kisváros
Tipikus perui kisváros

A hostelben már várt a recepciós, Maribel, akivel hiányos angoltudása miatt spanyolul beszélgettem. Mint kiderült, a szokásos utazási átok most is érvényben volt: a rossz idő miatt az a hír járta, hogy másnap le lesz zárva a reptér. Maribel adott egy pár tippet arra az esetre, ha tényleg nem tudnék repülni, de mint mindig, másnapra végül csak megoldódott a helyzet. A Nasca vonalak egyébként a Pampas de Jumana nevű sivatagban található, önmagukat nem metsző alakzatok, amiket vagy a földön felállított kilátóból, vagy a levegőből lehet megtekinteni. A vonalak létezésére többféle magyarázat létezik a csillagászati naptártól kezdve Titicaca tó korai térképén át egészen az UFO-kig.

Pampas de Jumana madártávlatból
Pampas de Jumana madártávlatból
Nasca-vonalak: kutya (forrás: Wikimedia Commons)
Nasca-vonalak: kutya (forrás: Wikimedia Commons)

A hostelben szerencsére majdnem teljesen egyedül voltam, ezért miután birtokba vettem a hat ágyas rezidenciámat a hozzá tartozó (!) fürdőszobával, nyugovóra tértem. Másnap reggel 8-kor még mindig nem lehetett tudni, hogy lesz-e repülés, ezért a bennem lakó pesszimista úgy döntött, hogy egy jó nagy adag reggelivel indítja a napot. Ez nagyon rossz döntés volt, mert a (6 üléses) Cessna 206-os kisrepülő elég vad kanyarokat csinált a levegőben. Szerencsére megúsztam a gyomrom kiürítését, de azért nem mondanám, hogy nem szemeztem a hányózacsival. A megdöbbentően kedves és ügyfélközpontú pilóta és másodpilóta viselkedését először nem tudtam hova tenni, de aztán 4. utasként beszállt egy Inspector feliratot viselő ürge kezében egy írótáblával és a forgalmi vizsgákhoz hasonlatos értékelőlappal. Hogy pontosan miből vizsgáztak, azt talán jobb nem tudni.

Cessna 206
Cessna 206